Schneller István

cv_fenykep_ischnelCorvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, Településépítészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára (2007-2014), a Településmérnök MSc és a Tájrendező Kertépítő BSc Településüzemeltetési szakirány szakfelelőse

Elérhetőség

schnelleri@gmail.com

Oktatott tárgya

Bemutatkozás

1973-ban szereztem építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1975-90-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Vállalat tervezője majd műteremvezetője voltam. Időközben 1983-1986-ig a BME Urbanisztikai Tanszékén tudományos továbbképzési ösztöndíjasként kandidátusi értekezésemet készítettem az építészeti és városépítészeti térelméletek témakörében, valamint oktattam regionális és településtervezést. 1991-től 1994-ig Budapest városfejlesztésért és városüzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettese voltam, majd 1994-2006-ig Budapest főépítésze. Számos városfejlesztési és városrendezési dokumentum készítését irányítottam, illetve vettem részt készítésükben. Munkásságomért 2006-ban az Év Főépítésze díjat nyertem el. 2003-tól megindítottuk Magyarországon először az önálló egyetemi szintű urbanisztikai képzést, amelynek szakfelelőse lettem. Szakmai és oktatói tevékenységemért 2009-ben Pro Régio díjat és 2011-ben Szent-Györgyi Albert-díjat kaptam. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja voltam több ciklusban, s eközben több vitatott városfejlesztési kérdésben urbanisztikai fórumot, konferenciát szerveztem.

Válogatott építészeti és városépítészeti írásaim gyűjteménye megjelent „Az építészeti tér minőségi dimenziói” címmel a Terc Kiadónál. Szerkesztője és szerzője voltam több urbanisztikai kötetnek. Emellett fordításkötetem jelent meg, Meister Eckhart prédikációit fordítottam hosszú ideig, a kötet címe „Tizenöt német beszéd”, kiadta a Kráter Kiadó. 2012-ben elvégeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem MA szakát, okleveles teológusként. Azóta foglalkozom a kortárs szakrális építészettel, s e tárgykörben több előadást tartottam.